Hogy ha biztos kezdésre vágysz

Az ember gyakran azt sem tudja hol áll a feje, hogy ha arról van szó, hogy céges feladatokat kell ellátni, vagy épp saját cég alapításán ténykedik valaki. Persze nem is mondja senki, hogy az út könnyű és rögöktől mentes lesz, de valahogy én sem gondoltam volna, hogy ennyi nagy kihívással kell majd szembenéznem. Persze nem is úgy indultam én se neki a feladatnak, hogy egy több mint húsz főt foglalkoztató középvállalattal lépek be a piacra, hanem egy pici, pár fős kisvállalkozást terveztem, ez azonban mire már az első munkákat elvállaltam és megkezdtem látható volt, hogy nem lesz elég, még egy csapatot fel kellett állítanom, hogy el tudjuk látni a beérkező felkéréseket. Így azonban már rengeteg olyan dologgal is meg kellett küzdenem, amire egészen addig nem is gondoltam volna. Közel huszonhárom fő alkalmazottal az ember már nem kis felelősséget érez nem csak a saját sikere és sikeressége, hanem bizony a mások megélhetése és anyagi biztonsága miatt is, nem beszélve arról, hogy a céges hangulat és ennek a húsz embernek a közös munkája is folyamatos odafigyelést és törődést kívánt.

Ekkor döntöttem úgy, hogy a felvételhez már segítséget kérek, hiszen a választás ilyen szempontból iszonyatosan fontos. Elég két rossz munkaerő, vagy rossz helyre helyezett munkaerő és az egész céges működés veszélybe kerülhet, főleg a működés elején. Úgy döntöttem tehát, hogy szakemberek segítségét kérem, és felvettem a kapcsolatot a Kogwheel csapatával, hiszen az assessment center szolgáltatásuk tökéletes segítséget nyújtott számomra.

Nem is kellett csalódnom, olyannyira nem, hogy azóta szinte folyamatos és töretlen az együttműködésünk, és bizony az is lesz még hosszú időn keresztül, tekintve, hogy az eredményekben is meglátszik az együttműködés hatékonysága és pozitív hatása. Én nem gondoltam volna, hogy ennyire fontos tud lenni a vállalati hangulat és a motiváció összehangoltsága. Sosem gondoltam volna, hogy ezek a foglalkozások meg fognak látszódni az eredményben is, konkrét számok és összegek formájában. Most már áldom azt a gondolatot, ami alapján megkerestem az ország legjobb csapatát erre a feladatra, már a kezdetekhez. Ezt tudom javasolni mindenkinek, aki hosszú távon is sikereket szeretne elérni és egy jó hangulatú, összetartó céget szeretne a magáénak tudni.